Kiterjesztett jelen

Az átmenetiség világállapotai

2022. április 7. | 18.00

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

16609.jpg
#Kiállítás
#Képzőművészet és design
Jegyárak
Jegyvásárlás a helyszínen és online, bővebb információ a helyszín honlapján.
A Ludwig Múzeum kiállítása az átmenetiség állapotát helyezi vizsgálódásának fókuszába. Azt a pillanatot ragadja meg egy folyamatból, amelyben a jelen idődimenzió kitágul és – a képzőművészet eszközrendszere segítségével – a belső történések közelről figyelhetők meg. A magába záródó pillanat, az abszolút jelen, a totális most perspektívája bontakozik ki, mint a folyamatos átmenet állapota. A tárlat változatos technikákat és médiumokat (installáció, multimédiás eszközök) vonultat fel az átmenetiség állapotainak érzékeltetésére, közvetítésére.
A pandémia megrendítette a kiszámítható jövőbe vetett hitünket. Szembesített azzal, hogy az egyén (továbbra is) az ökoszisztéma része, érintetté váltunk olyan problémákban, amelyek eddig az individuum szintjén és valóságán kívül álló folyamatoknak tűntek. Egy olyan átmeneti állapotba kerültünk, amely egyre inkább tartósnak bizonyul, és felveti annak szükségességét, hogy az átmenetiség kérdését – mint jelenünk és jövőnk meghatározó állapotát – elemzésünk tárgyává tegyük.

A kiállítás megtekinthető április 8. és szeptember 4. között.

A kiállítás a Bartók Tavasz keretében a Müpa és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum közös programja.

Ajánló

© 2026 Müpa Budapest Nonprofit Kft. // A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
Müpa Budapest
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Emberi Erősforrások Minisztériuma