Hírek

Fotó: Kállai-Tóth Anett / Müpa

2021. 04. 30.

Május 7-én kezdődik a Bartók Tavasz

Új időpontban, május 7. és 24. között ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal, online várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek. 

„Az elmúlt egy év során megtapasztaltuk, hogy leküzdhetetlennek tűnő akadályokon is képesek vagyunk felülkerekedni azért, hogy a kultúrát eljuttassuk a közönséghez. A rugalmasság, a kreativitás és az újratervezés képessége felbecsülhetetlen értékké vált ezekben a hónapokban. A Müpa számára az első pillanattól kezdve a művészek, munkatársak, nézők biztonsága és egészsége a legfontosabb, így a járványhelyzet várva várt javulását szem előtt tartva a Bartók Tavasz idén május 7-től 24-ig zajlik majd” – mondja Káel Csaba, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteket szervező Müpa vezérigazgatója. Kiemeli, hogy az intézmény ebben a rendkívüli időszakban folyamatos kapcsolatban áll egészségügyi szakemberekkel, az érintett hatóságokkal, művészekkel és partnerintézményekkel, hogy a lehető legbiztonságosabb formában és időpontban valósulhasson meg az eseménysorozat. A vezérigazgató hozzáteszi: bár fokozott körültekintést és előkészítést igényel, egyúttal hatalmas büszkeség is, hogy a Bartók Tavasz keretében számtalan új mű premierjére kerül sor, több ősbemutatónak örülhetnek majd a nézők.
 
A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében olyan kiváló együttesek, szólisták, társulatok ingyenes produkcióiban gyönyörködhet a közönség, mint Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists & Monteverdi Choir, az újraalakult Kelemen Kvartett, René Jacobs és a Kammerorchester Basel, a Makám, a Bagossy Brothers Company, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett, Charlie, a Pécsi Balett, Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, Lajkó Félix és a Győri Balett. 
 
A közvetítések adta lehetőségekkel élve a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek online felületein keresztül nem csupán a hazai bemutatókat követheti bárki a világ bármely pontján, de az eseménysorozat neves együttesei és világhírű karmesterei saját városukból, legendás európai hangversenytermekből köszöntik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek közönségét. „Mindent megteszünk azért, hogy művészeink maximális biztonságban, nyugalomban dolgozhassanak, és ezek a fantasztikus alkotók megmutathassák munkájuk gyümölcsét a közönségnek. Számunkra a május és az idei Bartók Tavasz erről szól majd: az alkotóerő ünnepléséről, a digitális platformokon megvalósuló különleges közös élményekről, miközben abban bízunk, hogy hamarosan újra személyesen is találkozhatunk mindannyian!”