Dübörög a jazz, a műfaj egyre szélesebb körben hódít, Bartók Béla pedig hűvös távolságtartással figyeli a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve, mi köze ennek a viszonynak a népzenéhez, és miért inspiráló még ma is a bartóki univerzum a jazzerek számára?

„Nekünk nincs szükségünk jazzre, van gyönyörű népzenénk, felesleges, hogy a jazz karjaiba vessük magunkat.” Ezzel a Bartók Bélától származó idézettel nagyjából rövidre is zárhatnánk a zeneszerző és a jazz viszonyát körbejáró cikkünket. A két zenei univerzum között látszólag nem volt meg a szikra, nem jött létre a kapcsolat. De ha közelebből vizsgáljuk meg a működésképtelen viszonyt, kiderülhet, hogy Bartók és a jazz azért titkon mégis barátok lettek.

Könyvében a Bartók-tanítvány Székely Júlia felidézi, hogy épp egy standard jazzdarabot gyakorolt, mikor mestere felszólította, hogy azonnal hagyja abba. Néhány héttel később azonban a Chocolate Kiddies nevű, afroamerikai zenészekből álló zenekar előadásán nemcsak a gyakorolt darabot hallhatta újra, de a zajos nyilvánosságot kerülő Bartókkal is összetalálkozott. A zeneszerző a jelenlétét így magyarázta: „Ezek értenek hozzá, de maga nem.”

Bartók Béla nem zsigeri alapon utasította el a jazzt. A húszas évek végén, amerikai turnéja után interjút adott az erdélyi Ellenzéknek, amelyben kifejtette, hogy a jazzt kezdetekben izgalmas műfajnak látta, amit azonban az idők során a műkomponisták elsekélyesítettek. Hogy kik is voltak ezek az ádáz műkomponisták, azt csak találgathatjuk. Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha többek között Stravinskyra gondolunk, akinek a korai jazzimprovizációs gyakorlatot és ragtime-képletet felhasználó Piano Rag Musicjáról Bartók megsemmisítő véleménnyel volt.

Karosi Júlia Bartók-műveket feldolgozó 2020-as albuma után április 5-én a Magyar Zene házában mutatja be legújabb lemezét, amelyen új kompozíciói mellett népdalfeldolgozás és klasszikus szerzők, köztük Bartók műveinek átiratai is szerepelnek
Fotó. Gaál Dániel

Más kérdés, hogy nyomokban Bartók Béla zenéjében is megtalálhatjuk a jazz hatásait. Ezek közül is a legnyilvánvalóbb a Benny Goodman számára írt Kontrasztok, amelyről a jazzklarinétos így nyilatkozott: „Hihetetlenül nehéz mű, mondhatnám, a legsátánibb az egész klarinétirodalomban. Nem tudom, hány példányban fog a lemez elkelni; a műben kifejtett gondolatok az amerikai hallgatóktól meglehetősen idegenek. Számomra ez a zene mélyen izgalmas…” Máté J. György A rögtönzés művészete című jazztörténeti könyvében azt is feltárta, hogy az 1. zongoraverseny, az 5. vonósnégyes, valamint a Concerto is tartalmaz távoli jazzreminiszcenciákat, utóbbira Molnár Antal egy helyen egyenesen „sláger-szenny”-ként hivatkozott.

Hogyan lehet, hogy mindezek ellenére Bartók a jazz egyik legfontosabb komolyzenei inspirációja lett Duke Ellingtontól John Coltrane-en át Chick Coreáig, munkássága pedig nagyobb hatással volt a műfaj fejlődésére, mint a jazz iránt komolyan érdeklődő Stravinskyé vagy Pendereckié?

Bartók egész életében úgy hivatkozott a népzenére, mint a zenei forrásra, amely segített neki lerázni műveiről a mollok és dúrok igáját, ez a kompozíciós szemlélet pedig nagyon erősen köthető a jazzhez is. Valószínűbb azonban, hogy kapcsolódásukat még ennél is mélyebben, a hitvallások és alkotói attitűdök szintjén kell keresni. Bartók figyelme 1906 táján fordult a magyar népzene felé. Már ekkor egyértelmű volt számára: vagy rögzíti ezt a hihetetlenül gazdag népi kultúrát, vagy hagyja elveszni örökre. A jazz születése ugyanilyen szoros kapcsolatban áll az afroamerikai népzenei kultúrával, a tét pedig hasonlóan nagy volt. Ahogy Bartók zenéjében, úgy a jazz esetében is ez a népi hagyomány adja minden hang gyökerét.

A zeneszerző forradalmi viszonya a hagyományokhoz, az ősökhöz és a kortárs világhoz nemcsak egy születőben lévő műfajnak adott inspirációs forrást, hanem jazz-zenészek elkövetkező generációi számára mutatott fel érvényes alkotói szerepmodellt.

A Bartók Tavasz programját ugyanennek a szellemiségnek a jegyében állítottuk össze. Olyan előadókat kerestünk, akik a legmélyebb ismerettel rendelkeznek egy-egy zenei világ ősforrásairól, és eközben bátran képviselik saját, autentikus, semmivel össze nem téveszthető zenei nyelvüket – a komolyzenétől a jazzen át az elektronikus zenéig. És tovább.