Gerendás-generációk címmel ad koncertet Gerendás Péter énekes-dalszerző és gyermekei a Magyar Zene Házában április 9-én. A latinos, pop-rockos, jazzes, de a színházi zenei világban is otthonos, rengeteg hazai sztárral együttműködő zeneszerzőt, előadóművészt aligha kell bemutatni, ahogy mára már zenész gyermekeit sem feltétlenül, hiszen akár a Margaret Islandből vagy Azahriah mellől is ismerősek lehetnek. A családi formáció több mint tíz éve mutatkozott be, de most megkoronázzák alkalmi szerepléseiket.
Az alma és a fája, és amikor a kettő nem esik messze egymástól. John Lennontól Bob Marley-n át Stingig, Szörényi Leventétől és Örstől a Gryllusokig számos példát lehet hozni arra, amikor családon belül kerül sor a zenészmesterség továbbadására. A nagycsaládos Gerendás Péter több gyermeke is a zenészpályát választotta, és mára jól ismert szereplői lettek a hazai, sőt a nemzetközi zenei életnek – ketten is külföldről érkeznek haza erre a koncertre.
Dániel, a dobos-producer
Gerendás Dániel volt az első tesó, aki nemcsak apja hivatását választotta, de ismert és sikeres is lett ebben a világban. Ritmusérzékére már hároméves korában felfigyeltek otthon, hétévesen pedig apja zenekarában zenélt, hogy aztán zenei tanulmányainak befejezése után számos formációban csillogtassa meg tehetségét. A Biebersszel ért el először sikereket, de a Margaret Islanddel is hamar a csúcsra jutott – amíg összeegyeztethető volt két ilyen népszerű zenekar menetrendje, mindkettőnek adta a ritmust. A Margaret Island megszűnése után Los Angelesbe költözött, ahol saját stúdiót vezet, és kiváló amerikai előadókkal dolgozik producerként.
Hanna, az énekes-zongorista
Gerendás Hanna a billentyűk világában talált otthonra, tíz éve az Álmok című színházi produkcióhoz szerzett zenével vétette észre magát, és apjához hasonlóan – akinek a nyolcvanas években Oxygen néven működött zenekara Norvégiában – nemzetközi vizeken is sikerrel evezett. Hanna remek érzékkel bújik bele mások dalaiba (Prince-től Jimi Hendrixen át Amy Winehouse-ig és tovább), énekes-zongoristaként pedig már több mint hatvan országban megfordult – nem szólva persze a családi zenekarról, amelyben nyolcéves kora óta játszik.
Ruben, a basszusgitáros-sessionzenész-producer
A Gerendás Family Band legifjabb tagja a ritmusszekcióhoz csatlakozva ragadott basszust, de olyan tehetséggel, hogy fő hangszerén mára ő a stadionokat megtöltő Azahriah produkció szólókat is játszó basszusgitárosa. Emellett multiinstrumentalistaként számos másik hangkeltő eszköz kezelésében is jártas, és otthon van a stúdiókban is, ahol nemcsak sessionzenészként, de producerként is egyre gyakrabban tűnik fel.
A koncerten ráadásként még egy negyedik Gerendás-gyermeket is hallhatunk majd: Mirkó énekesként vendégeskedik a többiek mellett. Igazi családi összetartás várható.