Az opera műfajának számtalan ikonikus jelenete kapcsolódik egzotikus tájakhoz, hiszen a librettisták szinte már a kezdetektől felfedezték, hogy a távoli terekbe helyezett történeteket különösen kedvelik a nézők. Ezek a helyszínek azonban régebben sokkal inkább az európai fantázia kivetülései voltak, nem pedig hiteles bemutatók a világ ismeretlenebb felének valóságáról. Hogyan váltak mégis a 21. század egzotikus operái a Kelet és Nyugat közötti legfontosabb híddá? Talán úgy, hogy – egyedi kulturális köntösben – univerzális emberi problémákról beszélnek, mint az Ománi Királyi Opera és a Müpa Budapest közös produkciója, a Szindbád, az ománi tengerész is.

Kortárs válaszok az egzotikumra

Szindbád, az ománi tengerész története Hisham Gabr zenéjének és Nader Salah El-Din librettójának segítségével kel életre. A rangos szereplőgárdát, az arab énekeskiválóságok mellett kiváló magyar közreműködőket is felvonultató előadás rendezője, Káel Csaba közelről is ismeri ezt a világot, hiszen már második alkalommal dolgozik együtt a neves szerzőpárossal, de ezen kívül is megannyi egzotikus tájakon játszódó, sikeres opera színrevitelében vett részt.

A nemcsak zeneszerzőként, de karmesterként is nemzetközileg elismert, különösen sokoldalú egyiptomi művész, Hisham Gabr ezer szállal kapcsolódik az Ezeregyéjszaka legendás alakjához. Szindbád emblematikus figurájának heroikus küzdelmein keresztül a nézők az arab világ élő kulturális hagyományaiba is betekintést nyernek. Omán pedig nem csupán háttér, ahol a mesés Kelet minden titka megelevenedik, hanem az identitás és az emlékezet tere is, amelyben az utazás egyszerre jelenti a tengeri kalandot és az igazság keresését. A hőssé váló Szindbád a külső viharok legyőzése közben önmagát is megtalálja.

Szindbád, az ománi tenegrész varázslatos tájakra kalauzolja a nézőket @ Khalid Al-Busaidi, ROHM

A legkorábbi mérföldkövek

Az opera történetében az „egzotikum” már a műfaj születése után nem sokkal megjelent, de minden korszakban teljesen mást jelentett. Az első ilyen jellegű kísérletek a 18. század elejére tehetők, amikor az európai közönség érdeklődni kezdett a távoli kultúrák iránt. Erre az egyik korai példa Jean-Baptiste Lully és Molière közös műve, Az úrhatnám polgár (1670), amelynek híres „török ceremóniája” akkor még parodisztikus módon idézte meg a Keletet, Henry Purcell A tündérkirálynő (1692) című operájának végén pedig kínai táncosok jelentek meg. (A darab félig szcenírozott verziója 2009-ben, szintén Káel Csaba rendezésében került színpadra a Müpában.)

Jean-Philippe Rameau 1735-ös Les Indes galantes (A gáláns Indiák) című operája volt az első olyan nagyszabású mű, amely több távoli helyszínt mutatott be, bár ekkor még az európai ízlésvilágra szabva. Ebben a korban vált népszerűvé a „janicsárzene” imitálása is: erre jellegzetes példa Mozart operája, a Szöktetés a szerájból (1782), amely már árnyaltabban jeleníti meg a keleti kultúrát.

A 2016-os Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Kínai Nemzeti Opera előadásában láthatta a közönség Puccini Turandot-ját © Pályi Zsófia

19. század: az egzotikum aranykora

Bizet a Gyöngyhalászokban (1863) Ceylonba kalauzolta el a nézőket, míg a Carmennel (1875) Spanyolországba utazhattak, ahol az egzotikum leginkább érzéki háttérként jelent meg. Azóta is sokat játszott Aidájához (1871) Verdi állítólag még egy arab népdalgyűjteményt is használt ihletforrásként, a történet örökérvényűségét pedig a főhősök törékenysége és a háború mély erkölcsi kérdései adják. Giacomo Puccini, a dallamformálás nagymestere valóságos Kelet-szakértővé vált, hiszen a Pillangókisasszony tragikus története Japánban, a Turandot pedig Kínában játszódik. Az utóbbi befejezésére már nem maradt ideje, de az operát jelenleg is két változatban játsszák: a korábbiban Franco Alfano, míg a modern változatban Luciano Berio muzsikájával kiegészülve meséli el a titokzatos nő történetét, és avatja be a nézőket a kor társadalomfilozófiai kérdéseibe.

21. század: integráció és hitelesség

Míg a korai művek gyakran külső díszletként használták a távoli kultúrákat, a 21. századi operák már a valódi kulturális integrációra és a hitelességre törekednek. Az opera mára olyan platformmá vált tehát, amelyben a különböző civilizációk értékei bízvást találkoznak, a kortárs művek pedig egyre inkább párbeszédre hívják az alkotókat és a nézőket is. Szálljunk hát föl Szindbád, az ománi tengerész hajójára együtt!